Így van ez a Zsernyákokkal is, azzal a kis különbséggel, hogy itt a kisvárosi hangulatot -eddig páratlan módon- egy svéd kisváros szolgáltatja. Hogbodornában vagyunk, Svédország egy eldugott városkájában, ahol általában nem történik semmi, semmi különös, és ezt mindenki élvezi. A dolgok haladnak a maguk csendes és kiegyensúlyozott medrükben, ami tényleg mindenki számára megfelelő volna, ha egyik nap ki nem derülne, hogy a rendőrség fővárosi vezetése szerint Hogbodornában "túl jó" a közbiztonság, és ezért a továbbiakban nincs szükség a helyi rendőrőrsre. Ami pedig nagy kár lenne, tekintve, hogy a városkában 5 nagyon belevaló rendőr tevékenykedik, vagyis napi rutinra lefordítva teheneket üldöznek ki a bozótból, kávéznak, és tartják a már meglevő rendet.
Külön-külön és együtt is figyelemreméltóak a helyi rendőrök: Jacob (Fares Fares), a gyerekét egyedül nevelő fiatal férfi, aki társkereső hirdetésekből próbálja megtalálni az igazit, Benny, az amerikanizált rendőr, aki folytonosan egy éles, Hollywood-i akciófilmekből ismert bevetésben látja magát, és bár szabadidejében kötöget, azért ha választani lehet, mégis inkább Bruce Willis-nek képzeli magát (a szinkronrendező figyelt is erre, úgyhogy Torkel Petersson megkapta Bruce Willis bevált magyar hangját), Agneta és Lasse, az örökösen évődő-civódó középkorú szerelmespár, illetve a meleg Hakan, aki diszpécser és kutyaidomár egy személyben.
Ez a szupercsapat még évekig tenné ugyanilyen lelkesedéssel a dolgát, de egyik nap egy szőke bombázó (Jessica/Eva Röse) személyében megérkezik a központból a felszámoló, úgyhogy a helyi rendőrőrsnek attól kezdve meg vannak számolva a napjai. Aztán váratlanul kipattan a mentő ötlet: ha nincs elég bűnözés a városban, hát legyen, a jó rendőreink majd gondoskodnak róla. És ezzel beindul a rend-őrzés vicces inverze, akik eddig őriztek és védtek, azok rongálnak, felbújtatnak, lövöldöznek, vagyis mindent megtesznek annak érdekében, hogy a külső szemlélők úgy lássák, valósággal elszabadult a pokol Hogbodornában. És bár eddig sem unatkoztunk, ezután, ha lehet, még többet mulathatunk hőseinken, az ügyes történeti csavarokon. A legviccesebb vonal ezúttal is a kisvárosi szál, az, amikor a kisbolt tulajdonosa tegezi a rendőröket, akik nagyon hivatalosan akarnak eljárni, amikor Jacobéknak a város egyetlen csavargóját kell felbérelniük bolti lopásra, vagy amikor a helyi nénik süteménnyel kínálják és kártyázásra invitálják a vizsgálódó Jessicát. Tényleg remekül szórakozhatunk a rend őrein, a gyenge igyekezetükön, amivel azt próbálják elhitetni, hogy egy idegen banda szállta meg a várost, vagy azon a különbségen, ami egy átlagos és a hogbodorni rendőrőrs között van ("kéri valaki az utolsó sütit?").

A film tulajdonképpen egy családi filmnek is tekinthető, nem a nézői, hanem az alkotói oldalról, hiszen az író-rendező Josef Fares (27 éves, libanoni születésű, Stockholmban élő rendező) a bátyját, Fares Fares-t tette meg főszereplőnek (Jacob), az apjukat kérte fel a helyi büfés hálás szerepére, mint ahogyan a Michael Fares nevű színészgyerek, aki Mike-ot játssza, is egész biztos a család tagja.

Fares Fares egyszerűen remek Jacob, a magányos és érzelmes fiatal apa szerepében, aki borzasztóan rákészül a társkeresős randevúira, de aztán élőben azzal szórakoztatja a lányokat, hogy cukorkásdobozokat tuszmákol a szájába. Egyébként nemcsak ő játszik nagyon jól, hanem az egész színész-csapat a helyén van, mindenki tipikus, kifejező és humoros karaktert szállít. És ha ez még nem tűnne elégnek, a vígjátéki vonalat még egy aranyos szerelmi szál is keresztezi, Jacob és Jessica kapcsolata, amire már az első találkozás cukorkásdobozos trükkje rányomja a bélyegét.

Az alkotók jól ráéreztek a humor fő forrására, a kedves-kisvárosi attitűd és az objektíven elvárt profi stílus közötti résre (helyenként szakadékra), aminek a kulcsjelenete a helyi büfé leégése. Az útszéli gofris (akit a rendező papája alakít) eteti minden nap a rendőrjeinket, őnála költik el a délutáni kávéjukat, és általábanvéve az ottani étkezésük számít a napjuk fénypontjának. De a helybéli vandalizmus beindulásának a gofrisbódé is áldozatul esik. Bennyék ügyetlenül felgyújtják a bódét, aztán másnap megérkeznek a tett színhelyére, és mint ahogyan azt a filmekben látták, szép sárga szalaggal elkerítik a bűntett helyét.
Sőt, lefoglalják a gofrisütőt is, mint a tűz okozóját. Aztán következő nap azt látjuk, hogy a gofris bácsi ugyanott ül, ahol szokott, csak a sárga szalag előtt, és a megmaradt eszközeivel süti továbbra is az ennivalókat. (Plusz megkérdezi a "fiúkat", mikor kaphatná vissza a bűnjelként lefoglalt gofrisütőjét is).

Egy szó, mint száz, svéd formában is működik a "kisvárosos film" műfaja, mint ahogy ezt a Fares-család kellően vicces formában bebizonyította. Aki szereti a jó értelemben vett idióta vígjátékokat, ami ráadásul még kivételesen skandináv is, az szeretni fogja ezt a filmet.