Ingmar Bergman (Uppsala, 1918. július 14. – Fĺrö, 2007. július 30.) svéd filmrendező, a modern filmművészet egyik legnagyobb hatású egyénisége volt.

Lutheránus lelkész gyermekeként született. 10 évesen bábszínházi előadásokat rendezett. 19 évesen elhagyta a szülői házat, és színházrendezőnek állt. 1944-ben kinevezték a helsingborgi városi színház rendezőjének. Filmes munkái mellett is folyamatosan rendezett vidéki színházakban. „A színház olyan, mint egy megértő feleség – míg a film jelenti a nagy kalandot, a pazarló és nagy igényekkel fellépő szeretőt.”

Maga is írt színdarabokat, és filmjei forgatókönyveit is önállóan jegyezte. Az 1944-es Őrület című forgatókönyvében egy fiatal ember győzedelmeskedik egy szadista tanár felett. A fiatalembereket elnyomó rosszindulatú apafigura végig megjelenik korai munkáiban. A gyakran erőltetett kezdeti próbálkozások erőteljes egyéni képzelőerőről adnak tanúbizonyságot. Tizedik filmjénél Bergman rátalált saját hangjára. 1951-es Nyári közjáték című filmjében egy szerencsétlen sorsú szerelemnek lírai tájszemlélete megható. 1955-ös Egy nyári éj mosolya című filmjével szerzett nemzetközi hírnevet. A következő három filmje meghatározó lett Európa filmművészetére. A hetedik pecsét (1957), A nap vége (1957) és a Szűzforrás (1960) az egész európai filmművészet lényegét sűrítette magába.

Bergman szerette illuzionistának és szemfényvesztőnek nevezni önmagát. Lemondott a történelmi helyszínekről, lecsökkentette a stáb létszámát, a helyszíneket szűkítette. Létrehozta a magány filmtrilógiáját. A Tükör által homályosan (1961), Úrvacsora(1963) és a Csend (1963) szereplői magukat és egymást kínozzák, miközben olyan szellemi nyugalmat keresnek önmaguknak, amelyből hiányzik Isten.

Az 1966-os Persona új korszak kezdetét jelentette: elmerülést az emberi kapcsolatok világában, a premier plánok középpontba helyezését. Az 1972-es Suttogások és sikolyokban két nő kölcsönös megkínzatásának tanulmányát jelenítette meg.

Az 1970-es években filmes pályája leszállóágba került. Elhagyta otthonát és állandó szereplőit. Az 1982-es Fanny és Alexander szövevényes családi történet. E film után bejelentette visszavonulásást a filmezéstől. Woody Allen szerint Bergman „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező a filmkamera feltalálása óta”.

Leánya, Eva Bergman 1945-ben, fia – aki szintén rendező lett –, Daniel Bergman 1962-ben született. Édesapja Linn Ullmann írónőnek, aki Liv Ullmann színésznővel való kapcsolatából 1966-ban született.

Szakmai tökéletessége mellett filmjeinek problematikája, morális tépelődő attitűdje teszi művészetét egyedülállóan jelentőssé. Kedvelt témaválasztása a lélektani konfliktusok részletes ábrázolása. Munkája szakaszos fejlődésen ment keresztül negyven éven át. Bergman igen termékeny alkotó, filmjeiben vissza-visszatér bizonyos képi elemekhez, melyeket egyre pontosabban kidolgoz. Gyakorló színház- és operarendezőként is maradandót alkotott. Állandó operatőre a kétszeres Oscar-díjas Sven Nykvist volt.

Élete utolsó két évtizedére Bergman visszavonult a filmezéstől, csak 2003-ban tért vissza egy tv-film erejéig a Sarabande-dal. A nyolcvankilenc éves svéd rendező békében hunyt el otthonában a balti-tengeri Farö szigeten 2007. július 30-án. A halál közvetlen okát még nem állapították meg, tudatta a TT hírügynökséggel a rendező lánya, Eva Bergman.

2007. július 30-án, hétfőn, hunyt el Fĺrö-szigeti otthonában, egy napon Michelangelo Antonioni olasz filmrendezővel.

 Filmjei :

• Válság 1945
• Eső mossa szerelmünket 1946
• Hajó Indiába 1947
• Zene a sötétben 1947
• Kikötőváros 1948
• Börtön 1948/49
• Szomjúság 1949
• A boldogság felé 1949
• Ilyesmi itt nem fordulhat elő többé 1950
• Nyári közjáték 1950
• Várakozó asszonyok 1952
• Egy nyár Mónikával 1952
• Fűrészpor és ragyogás 1953
• Szerelmi lecke 1954
• Női álmok 1955
• Egy nyáréjszaka mosolya 1955
• A hetedik pecsét 1956
• A nap vége 1957
• Az élet küszöbén 1957
• Arc / A varázsló 1958
• Szűzforrás 1959
• Az ördög szeme 1960
• Tükör által homályosan – Trilógia 1. 1961
• Úrvacsora – Trilógia 2. 1962
• A csend – Trilógia 3. 1963
• Valamennyi asszony / Beszéljünk most ezekről a nőkről 1964
• Persona 1966
• Daniel 1965/66
• Farkasok órája – "második" Trilógia 1. 1966
• Szégyen – "második" Trilógia 2. 1967
• Rítus 1968
• Szenvedély – "második" Trilógia 3. 1969
• Dokumentumfilm a Farö-szigetről dokumentumfilm 1969
• Érintés 1970
• Suttogások és sikolyok 1972
• Jelenetek egy házasságból tv-film 1973
• Varázsfuvola 1974
• Színről színre / Szemtől szemben / Szemben önmagunkkal tv-film 1975
• Kígyótojás 1977
• Egy kis éji zene 1977
• A Bergman-akta dokumentumfilm 1978
• Őszi szonáta 1978
• Jelenetek a bábok életéből 1980
• Fanny és Alexander 1982
• Próba után tv-film 1983
• Áldottak tv-film 1987
• A legjobb szándékok forgatókönyv 1992
• Vasárnapi gyerekek forgatókönyv 1992
• Négyszemközti beszélgetések dokumentumfilm 1996
• Bergman hangja dokumentumfilm 1997
• Dúl-fúl és elnémul tv-film 1997
• Trolösa 2000
• Konfesszió 2001
• Sarabande tv-film 2003

Ajánlott irodalom :

• Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból (Európa, Bp., 1977)
• Ingmar Bergman: Színről színre – forgatókönyvek (Európa, Bp., 1979.)
• Ingmar Bergman: Fanny és Alexander (Árkádia, Bp., 1985.)
• Ingmar Bergman: Laterna magica (Európa, Bp., 1988.)
• Ingmar Bergman: Képek (Európa, Bp., 1992.)
• Ingmar Bergman: Legjobb szándékok (Európa, Bp., 1993.)
• Ingmar Bergman: Vasárnapi gyerekek (Európa, Bp., 1994.)
• Ingmar Bergman: Öt vallomás (Európa, Bp., 1995.)
• Ingmar Bergman: Az ötödik felvonás (Európa, Bp., 1995.)
• Ingmar Bergman: Farkasok órája (Európa, Bp., 1999.)
• Ingmar Bergman: Hűtlenek (Európa, Bp., 2002.)
• Ingmar Bergman: Sarabande (Európa, Bp., 2003.)
• Ingmar Bergman: Három napló (Európa, Bp., 2005.)
• Györffy Miklós: Ingmar Bergman – szemtől szemben (Gondolat, Bp., 1976.)
• Nemeskürty István: Ingmar Bergman trilógiája
• Sükösd Mihály: Hódolat Ingmar Bergmannak (Editorg, Bp., 1988.)