Svédország-Dánia 0-1
Zlatan 2009.06.06. 22:31
A világbajnoki selejtezőkön eddig is várakozásokon alul szereplő svéd válogatott hazai pályán szenvedett 1–0-s vereséget Dániától az európai zóna 1. csoportjában, így nagyon kis esélye maradt arra, hogy egyenes ágon kvalifikálja magát a dél-afrikai világbajnokságra. A dánok továbbra is az élen állnak a csoportban, három ponttal megelőzve a magyar válogatottat.
SVÉDORSZÁG–DÁNIA
Úgy tűnik, a svédek el vannak átkozva. Legalábbis ami a gólszerzést illeti. Lars Lagerbäck szövetségi kapitány együttese csupán kétszer volt eredményes eddigi négy selejtezőjén, és ennek következtében csak a „magyar csoport” negyedik helyéről várhatta az éllovas Dánia elleni találkozót.
A skandináv derbinek így az volt a tétje, hogy Ibrahimovicék életben tartják-e továbbjutási reményeiket, vagy nagyon nehéz helyzetbe hozzák magukat a dél-afrikai kvalifikáció szempontjából.
Nos, a svédek valóban el vannak átkozva. A mérkőzés 12. percében ugyanis büntetőhöz jutott a „háromkoronás” gárda (ennél jobb gólszerzési lehetőség pedig aligha kell…), de Kim Källström nem tudta értékesíteni a tizenegyest.
Ahogy az lenni szokott, a kimaradt ziccer megbosszulta magát, tíz perccel később a dánok megszerezték a vezetést. Ráadásul a vendégek találatát kapitális védelmi hiba előzte meg: Mikael Nilsson egy beadást követően sarokkal épp Thomas Kahlenberg elé tálalta a labdát – a dán középpályás pedig köszönte szépen a lehetőséget, és a kapuba bombázott.
A svéd góliszony ezt követően is tartott – ez különösen annak fényében meglepő, hogy a csapat csatársorát nem nyeretlen kétévesek alkotják, Zlatan Ibrahimovic és Henrik Larsson nevének hallatán jó néhány hátvédnek kellemetlen emlékek ugranak be… (Ha történetesen Liechtenstein járna hasonló cipőben, senki sem kapná fel a fejét – bár méltatlan lenne bántani a miniállam válogatottját, hiszen éppen ma, Finnország ellen gólt szerzett.)
A házigazdák az előbb említett duó révén ziccerekig ugyan eljutottak, de azokat nem sikerült értékesíteniük, ráadásul hátul sem mehettek biztosra, mivel a dán támadások is hordoztak magukban veszélyt.
Az eredmény azonban nem változott, Svédország nagyon nehéz helyzetbe hozta magát 1–0-s vereségével, az már szinte biztos, hogy a Lagerbäck-csapat nem jut ki egyenes ágon (azaz csoportelsőként) a jövő évi világbajnokságra. Dánia újabb győzelmével immár 16 ponttal áll a csoport élén, három egységgel megelőzve a magyar válogatottat.
|