Hengereltek a svédek, tartalékoltak a spanyolok és a dánok
Zlatan 2007.06.07. 13:18
Az F csoportban mindhárom mérkőzésen legyőzték a 2008-as Európa-bajnoki részvételért hajtó nagy- (legalábbis nagyobb) csapatok a lassan a továbbjutás matematikai esélyétől is elköszönő kicsiket: a svédek Izlandot, a dánok Lettországot, a spanyolok Liechtensteint verték meg.
Dánia Dennis Rommedahl három perc alatt elért dupájával verte a szebb napokat is látott Lettországot a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőinek F-csoportjában. A Charlton támadójának két találata után már a dánok sem érezték szükségét a komolyabb erőfeszítéseknek, kis túlzással arra figyeltek a leginkább, nehogy egy szurkolójuk ismét berohanjon a pályára. A 2004-es Eb-szereplést még bivalyerős csoportból kiharcoló letteknél még a rutinosságában is félelmetes csatár, Maris Verpakovskis is csak egy nyolcadik perces sárga lappal tudott feliratkozni a jegyzőkönyvbe.
A spanyolok még hamarabb döntésre vitték a dolgokat Vaduzban: David Villa tizennégy perc elteltével már két remekbeszabott gólnál tartott (a hét eddigi selejtezőn hétszer volt eredményes), de hiába volt számtalan lehetősége a triplázásra, a Valencia játékosa a hosszabbítás perceiben még egy tizenegyest is kihagyott. Társai is kidolgoztak néhány lehetőséget, de a Lettország elleni győzelemmel és az izlandi pontrablással már mindenképp a csoport meglepetéscsapatának számító nagyhercegségbeliek végig hősiesen védekeztek, így megúszták tisztes vereséggel.
Luis Aragonés csapata – hogy kíméletesen fogalmazzunk – továbbra sem játszik valami lehengerlően a selejtezősorozatban, de így is egyhuzamban negyedik győzelmét aratta.
Az egykor szintén veszedelmes izlandiak is a tisztes vereség reményében léptek pályára Solnában (ráadásul még az eltiltott Eidur Gudjohnsent is nélkülözniük kellett), de nekik nem jött össze: a C-csoport egyik válogatottjától ismerős módon, hajmeresztő védelmi hibáknak köszönhetően sikerült 51 perc alatt egy ötöst kapniuk a Marcus Allbäck vezette svédektől.
A találkozó nem igényel több kommentárt annál, mint hogy elmeséljük a Kobenhavn veterán támadójának második, csapata ötödik gólját: az izlandi büntetőterületen belül pattogott a labda, majd a vendégek megálltak, mert azt hitték, Alain Hamer játékvezető büntetőt ítélt kezezés miatt. Ő azonban továbbengedte a játékot, így Allbäcknek nem okozott gondot a hálóba lőni.
Győzelmével Svédország annak ellenére is a csoport élére ugrott, hogy a szombati, Dánia elleni félbeszakadt selejtezőért még nem kapta meg a három pontot, amelyet várhatóan odaítél majd az UEFA.
EB-SELEJTEZŐK
F-CSOPORT
Svédország–Izland 5–0 (3–0) |
G: Allbäck (11., 51.), A. Svensson (42.), Mellberg (45.), Rosenberg (50.) |
Lettország–Dánia 0–2 (0–2) |
G: Rommedahl (15., 17.) |
Liechtenstein–Spanyolország 0–2 (0–2) |
G: Villa (8., 14.) |
|