- Csak egy szezont töltött a Barcelonánál, és sokak szerint a Camp Nouban eltöltött időszakban csalódást okozott. Ön hogyan látja?
- Én nem így értékelem az előző idényt. Elég, ha megnézzük a statisztikákat: a bajnokságban 16 gólt szereztem és több gólpasszt is adtam, a BL-ben pedig négyszer voltam eredményes. Úgy éreztem, hogy sikerült beilleszkednem, és én is hozzájárultam ahhoz, hogy a csapat sikeres évadot zárjon. Teljesítettem, amiért leigazoltak, nincs miért kárhoztatnom magamat.

- Akkor mi nem stimmelt?
- Egyetlen emberrel volt problémám: az edzővel, Josep Guardiolával. Eleinte egy hullámhosszon voltunk, ugyanaz volt az elképzelésünk a játékról: mindketten a bátor támadófutballt kedveljük. Úgy éreztem, hogy egészséges edző-játékos viszony volt köztünk, aztán tavasszal ez megváltozott. Mindenféle magyarázat nélkül elmaradtak a beszélgetések, egyik pillanatról a másikra úgy tűnt, mintha nem is léteznék a számára.

- Dühösnek tűnik a bánásmód miatt.
- Guardiola nagyot csökkent a szememben. Igyekezett engem elkerülni, még véletlenül sem nézett a szemembe. Ha valami problémája volt velem, jobb lett volna, ha egyenesen megmondja, az őszinteséget el tudtam volna fogadni. Ehelyett semmiféle magyarázatot nem kaptam, rejtély számomra az egész. Őt kell megkérdezni, hogy miért nem tartott rám igényt.

- Nem gondolja, hogy mindez igazolja azt a vélekedést, hogy az ön személyisége megosztja az öltözőt?
- Ezt teljes mértékben elutasítom. Elég csak megkérdezni bármelyik korábbi edzőmet, legyen szó Ronald Koemanról, Fabio Capellóról, Roberto Manciniról vagy José Mourinhóról. Tény, hogy erős egyéniség vagyok, mindig megmondom a véleményem, de őket ez egyáltalán nem zavarta, kezelni tudták a stílusomat, és nem volt negatív hatással rájuk.

- Volt egyáltalán esély arra, hogy marad Barcelonában, és megpróbálja beküzdeni magát a csapatba?
- Akárhogyan is nézzük, nem volt visszaút a számomra. Ha láthatatlan vagy a vezetőedző számára, akkor az egyetlen lehetőség a távozás. Huszonnyolc esztendős vagyok, csúcsformában érzem magam, így az, hogy a kispadon vagy a lelátón üljek, nem alternatíva a számomra. Ha nem játszom, a legjobb megoldás számomra a távozás, mert nem akartam úgy járni, mint Thierry Henry, aki utolsó barcelonai idényében gyakorlatilag néző volt.

- Bántja, hogy ilyen hamar el kellett hagynia a Barcát?
- Természetesen. A Camp Nou fantasztikus stadion, a szurkolók rendkívül szenvedélyesek, és ami a legfontosabb, egy kivételes csapat tagja lehettem. Ki ne akarna együtt játszani Messivel, Xavival vagy Iniestával?

- És miért éppen a Milant választotta?
- Ez volt a legérdekesebb ajánlat, amit kaptam. A klub évek óta nem ért el komoly sikereket, és most vissza akar térni az olasz és az európai futball csúcsára. Megtiszteltetés volt, hogy rám gondoltak, mint az egyik játékosra, akivel ez sikerülhet.

- Milyen Ibrahimovic igazolt vissza Olaszországba? A barcelonai negatív tapasztalatok nem vették el a kedvét?
- Az önbizalmam hamar visszatér. Szeretem azt gondolni magamról, hogy különleges játékos vagyok, aki speciális dolgokra képes, és a lehető legjobb egyesülethez igazoltam, hogy ezt be is bizonyítsam. Olyan zseniális játékosokkal vagyok körülvéve, mint Robinho, Ronaldinho, Pato, Pirlo vagy Seedorf. Tudom, hogy a Milan drukkerek úgy vitték a szezonbérletet, mint a cukrot, és meg is értem, hogy miért. Mi vagyunk az új álomcsapat.

- Nem veszélyes, hogy ennyi kiváló támadó szellemű labdarúgó van a csapatban?
- A Serie A-ról van szó, ahol a taktikát és a védekezést sohasem hagyják figyelmen kívül. Maximálisan megbízom Massimiliano Allegriben, hogy össze tudja rakni a csapatot. Ugyanakkor ilyen kerettel az együttes nem játszhat behúzott kézifékkel. Az ellenfél térfelén a kockázatvállalásra és az ösztönös megoldásokra kell helyeznünk a hangsúlyt - ami nekem a legjobban megy.

- Korábban öt sikeres idényt töltött el Olaszországban a Juventus és az Internazionale játékosaként, gondolja, hogy ez megkönnyíti a beilleszkedését?
- Minden játékosnak szüksége van egy kis időre a klubváltás után, hogy megszokja az új társait, illetve az edző mentalitását. Az viszont biztos, hogy az olasz labdarúgásnak nincsenek titkai előttem, és a Serie A játékstílusa remekül illik egy olyan technikás támadóhoz, mint amilyen én vagyok.

- Játszott a Milan városi riválisánál, az Internél is. Furcsa érzés kék-fekete helyett piros-fekete mezben futballozni?
- Az Inter híveinek biztosan nem tetszik a döntésem, de a labdarúgók élete manapság már csak ilyen. A focisták karrierje olyan, mint egy kiszámíthatatlan utazás, semmi sincs kőbe vésve. Remekül éreztem magam az Internél, de most már a Milan focistája vagyok, és az a dolgom, hogy a piros-feketéket segítsem. Az Internek nem velem kell foglalkoznia, hanem azzal, hogy megvédje az olasz bajnoki címet és a BL-t. Remélhetőleg nekem is részem lesz benne, hogy elveszítsék ezeket a trófeákat.

- Melyek a célkitűzései az új idényre Milan-játékosként?
- Úgy érzem, hogy ez az átigazolás a lehető legjobb döntés volt tőlem. A klub ismét a csúcsra tart, és rendkívül lelkes vagyok a szezont illetően. Eddig minden csapatomnál nyertem valamit, és azt akarom, hogy ez most se változzon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés